Óvodások és általános iskolások is szavaltak az immár 22. alkalommal megrendezett Nemzedékek vers- és prózamondó versenyén. Idén is a Grassalkovich Művelődési Ház adott otthont a rendezvénynek, ahol csaknem ötvenen szerepeltek. Horváth Richárd polgármester köszöntőjében kiemelte, sok munka van abban, hogy egy ilyen esemény létrejöhessen, ami miatt köszönet jár a szervezőknek. Hozzátette, hogy hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy valaki a színpadra álljon és szerepeljen.

Az eseményen a prózák mellett, meséket is hallhatott a közönség, valamint egy megzenésített verset is bemutattak. Balogh Andzseló és társai sokat készültek a versenyre, mint mondta nagyon várták már, hogy bemutathassák produkciójukat. – Közel állnak hozzám a versek, kedvencem például Petőfi Sándor: Szeget szeggel című műve, melynek elszavalásával országos versenyt is nyertem már. Óvodás korom óta ismerkedem a versekkel és szeretném a jövőben bővíteni a tudásom ebben a témakörben is – részletezte.

Gömzsik Ferencné a Naplemente Nyugdíjas Klub elnöke volt az esemény szervezője. Mint mondta nagyon fontos kapocs ez a rendezvény a fiatalok és az idősebb korosztály között. – Szeretnénk, ha ez az esemény hidat képezne a generációk között. Nagy örömünkre a verseny mindig népszerű és lelkesen jönnek hozzánk a versmondók – emelte ki.

A rendezvény második felében az idősek szavalatait hallhatta a közönség. Nemcsak Hatvanból érkeztek a versenyre, a környező településekről is képviseltették magukat a Nemzedékek vers- és prózamondó versenyén.

Fotó: Rozgonyi Dezső