Az őszi szezonban már találkozott egymással az OKTAT60 Hatvani KSZSE és a Kazincbarcikai KSE, akkor nagyarányú győzelmet arattak a hatvaniak. Ám tudható volt, az nem egy reális kép, sokkal többre képesek a barcikaiak, ezt pedig most bizonyították is. Ennek megfelelően a védekezésre összpontosítottak a hatvaniak, így az eddigiektől eltérően most nem is ment el úgy az ellenfél ahogy szokott. – Az őszi fordulóban valóban 16 góllal nyertünk, abszolút irreálisan. A Kazincbarcika sokkal többet tud, ezt láthattuk is most. Nagyon küzdöttek. Tüske maradt nekik az őszi vereség. Nekünk viszont nagyon fontos volt a két pont. Nekünk is hétről-hétre bizonyítanunk kell, hogy egyre jobban alkalmasak lehetünk az NB I/B tagságra. Van még pár fordulónk, be kell húzni azokat is – fogalmazott Bárány Zsolt, az OKTAT60 Hatvani KSZSE edzője.

Hudák Henrik nagyban kivette a részét a győzelemből, heteseket hárított, ziccereket fogott meg. A végeredmény 28:20 lett. – Úgy gondolom, hogy nagyon jó habitussal kezdtünk. Az eddigi mérkőzésekhez képest nagyon jól összeállt a védekezésünk. Az előző mérkőzéseken mindig hátrányból kellett visszajönnünk. Hozzátettem pár labdát, de ez nagyban függ a védekezéstől is. Így azt is „elviseltük”, hogy az elején aránylag sok ziccert hagytunk ki –mondta Hudák Henrik.

A hatvaniaknak még négy mérkőzésük van hátra a bajnokságból: pénteken Tiszavasvári jön, ami szintén nem lesz könnyű menet.