Az NB III Keleti csoportjának 5. fordulójában vasárnap 16:00 órai kezdettel a Füzesgyarmati SK együttesét fogada az FC Hatvan a Népkerti Sporttelepen, a „Fű 2-es” pályán. Török László vezetőedző szeretné, ha a mérkőzés után a mérleg nyelve a hatvani csapat felé billenne. – Mind a két csapatnak hat pontja van, két győzelemmel és két vereséggel áll, így a mérleg jelenleg azonos – fejtette ki Török László vezetőedző. Hozzátette: sajnos apróbb sérülések zavarták a heti munkát, Czibolya Gábor például bordasérülést szenvedett. Az viszont örömteli, hogy a korábban megsérült játékosok esetében folyamatos javulás látható, Mundi Zoltán már 100 %-os állapotban van, míg a többiek – Simon Mátyás, Ács Ádám, Fék Zsolt és Czibolya Gábor – vasárnap kezdik el a „felkészülési munkát.

Az FC Hatvan négy forduló után jelenleg a 7. helyen áll, 6 megszerzett ponttal. Két hazai mérkőzésüket (az Ózd és az Eger ellen) megnyerték, míg házon kívül kétszer kikaptak (az ESMTK-tól és a DEAC-tól), ezzel 50 %-os mérleget tudhatnak magukénak. Gólkülönbségük pozitív, 8–7.

A füzesgyarmatiak hasonló mérleggel rendelkeznek, a csapat négy meccsen szintén 6 pontot szerzett és a 8. helyen áll. Először 1–0-ra kikaptak Jászberényben, majd a második fordulóban otthon 2–1-re a Ceglédtől, azóta viszont jó formába lendültek, először az ESMTK otthonában győztek, majd az Egert verték meg hazai pályán. Gólkülönbségük 4–4.

A füzesgyarmatiak 2017 ősze óta szerepelnek az NB III-ban, előtte hosszú évekig a megyei bajnokságban futballoztak, ezért a két csapat – újkori történelme során – még nem találkozott egymással. Első NB III-as teljes idényükben a 8., míg a másodikban a 4. helyen végeztek, most már azonban ennél nagyobb céljaik vannak, a hírek szerint mindenképpen dobogóra vágynak.

A vasárnapi mérkőzést Tóth Tamás vezeti majd, míg asszisztensi Kövér Tamás és Szabó Ferenc Szilárd lesznek.

Forrás: fchatvan.hu

Kezdőkép: archiv