A Tourinform Hatvan iroda megnyitása óta egyre több turistacsoport érkezik a városba. A turisztikai szakemberek komplex  városnéző túrákkal, osztálykirándulási csomagokkal és csapatépítő programok ajánlásával kívánják felkelteni az érdeklődést Hatvan történelmi és kulturális nevezetességei iránt. – Vendégeinknek nagyon tetszik a megszépült, virágos főterünk, amely 2017-ben elnyerte az “Ország legszebb főtere” címet. Munkatársaink segítségével vendégeink belvárosi séta keretében ismerhetik meg a várost. Az érdeklődőket múzeumaink kiállításaiban tárlatvezetők, a Belvárosi Szent Adalbert Plébániatemplomban pedig  hittanár kalauzolja – mondta Schoblocher Bernadett, turisztikai menedzser.

A Tourinform Hatvan irodavezetője hozzátette: külön öröm számunkra, hogy Hatvanba egyre többen érkeznek a fővárosból, a közeli és távoli településekről, valamint külföldről is. Városunk megismerése után, reményeink szerint jó hírünket viszik tovább.

A Tourinform Hatvan iroda munkatársai több módon is igyekeznek a városba látogató turisták kedvében járni. Újdonságnak számít például, hogy július 17-től már turisztikai kuponfüzetet kap minden látogató, aki a Tourinform Hatvan irodában a „Hatvani városnézés” című programra jelentkezik, vagy aki a  „Rejtélyek Hatvanban” című kiadványt megvásárolja. Kuponfüzet jár továbbá azoknak is, akik legalább egy belépőjegyet váltanak a  Hatvany Lajos Múzeumba, a Vadászati Múzeumba, a Vadászati Élménytérbe vagy a Hatvani Vadasparkba. A turisztikai kupon a város nevezetességeit és kereskedelmi, valamint vendéglátó helyeit népszerűsítik.

A legközelebbi szervezett városnézésre augusztus 9-ig lehet jelentkezni a Tourinform Hatvan irodában.