2020 egyértelműen a Szép-kártya éve volt: egy felmérésből kiderült, hogy idén a legnépszerűbb cafetéria-elem a Szép-kártya valamelyik alszámlája volt, melynek oka, hogy tavaly óta ez a béren kívüli juttatás tarthatta meg egyedüliként a kedvezményes adózását.

A kártya népszerűségét fokozta, hogy a járványhelyzetben hozott tavaszi intézkedések nyomán egészen 2021 június 30-ig nem kell szochót fizetni a juttatás után, miközben az összesített keretösszeget eddig a határidőig évi 450 ezer forintról 800 ezer forintra emelték.

Mivel az extrakedvezmények 2021 első felében is fennmaradnak, a Szép-kártya várhatóan 2021-ben is megtartja domináns szerepét a juttatások között – mondta Nagy Petra, a BDO Magyarország cafeteria és relokációs munkatársa. A keresletet csupán az csökkentheti, hogy az időszakos (és jelenleg is tartó) lezárások miatt számos munkavállaló kártyáján jelentős fel nem használt összeg maradt az év végére, amit a munkavállalók egy része nem kíván majd tovább növelni.

A BDO statisztikáiban a második legnépszerűbb elem a készpénzbeli megváltás volt. Az adómentes juttatások 1,5 százaléka bölcsőde/óvodai szolgáltatás és a kulturális szolgáltatás volt.

Jövőre a készpénzes juttatás szerepe újra nőhet. Főként az alacsonyabb keresetű munkavállalók lehetnek azok, akik a már felhalmozott üdülési juttatással szemben a hétköznapi kiadásokat támogató, azonnal és szabadon elkölthető elemeket fogják preferálni.

Az adómentes juttatások között az óvodai-bölcsődei térítés, valamint a kulturális és sportbelépők mellett új elemként jelent meg a távmunkát végző munkavállalók igazolás nélkül adható térítése.

A bérként adózó, de adókedvezményre jogosító juttatások közül a koronavírus-járvány miatt újra fókuszba kerülhetnek az egészség- és önsegélyező pénztárak, illetve az egészségbiztosítások is.

Forrás: bdo.hu