Több posta is bezárni kényszerült 2022-ben, a kormány energiatakarékossági intézkedései alapján, az országban. A többi között az újhatvani postahivatal működése is megszűnt. Ez a döntés akkor, több mint 8500 hatvanit érintett.
A városvezetés tárgyalásokat kezdett a kormánnyal, aminek az eredményeként újranyithatott a posta. A nyitás feltétele az volt, hogy az önkormányzat átvállalja az üzemeltetés összes költségének az 50 százalékát. Ez éves szinten közel 21 millió forint kiadást jelent, amit a Magyar Posta Zrt. részére kell kifizetni. A döntés megszületett, így az újhatvaniak visszakapták a szolgáltatást. Kertész Lajosné elmondta, mit jelent számára a közeli postahivatal. – Nekem ez nagyon nagy segítség. Nyugdíjas vagyok. Átmenni a város másik oldalára, ott kivárni a sort, nagyon megterhelő. Ez a posta nagyon kell Újhatvannak – fogalmazott. Magyar Istvánné szerint is kiemelt szükség van a szolgáltatásra. – Sok idős él itt is. A kismamáknak, és a gyerekeknek is könnyebb itt intézni a dolgukat, mint átmenni a hídon, a forgalomban. Úgyhogy örülünk, hogy van erre itt is lehetőség. Szeretnénk, ha maradna. Próbálják megtartani – részletezte.
A városvezetés számára sosem volt kérdés, hogy mit jelent az újhatvaniaknak a könnyen elérhető postai szolgáltatás, ezért az önkormányzat mindent megtesz annak az érdekében, hogy a hivatal nyitva maradhasson – hangsúlyozta Horváth Richárd Polgármester. A városvezető kiemelte, most megváltoztak az üzemeltetés feltételei. Ahogy mondta:
A Magyar Posta bejelentette, emeli a szolgáltatási díjat. Így most már 24 és fél millió forintba kerül éves szinten az újhatvani posta fenntartása. Természetesen megfizetjük ezt a díjat, hiszen nagyon fontos, hogy újhatvanban továbbra is működjön a postahivatal.
Az újhatvani postahivatal további üzemeltetéséről csütörtökön döntött a képviselő-testület.