A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése 94. alkalommal rendezi meg a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseményét, az Ünnepi Könyvhetet és 22. alkalommal a Gyermekkönyvnapokat. Az irodalmi rendezvénysorozatra június 8-11. között kerül sor, Budapesten a Vörösmarty tér, a Vigadó tér és a Duna-korzó területén. Ehhez a rendezvénysorozathoz csatlakozik az Ady Endre Könyvtár is.

Június 8-án 10 órától a könyvtár kitelepül a belvárosi plébánia melletti sétányon, ahol kézműves foglalkozásokkal, játékokkal és olvasnivalókkal várják az érdeklődőket. Délután 18 órától pedig Csitáry-Hock Tamás író, újságíró, kommunikációs szakember mutatkozik be a könyvtárban. Dolgozott többek között a Vörösmarty Rádiónál és a Fehérvár Televíziónál. A találkozót szervezte és köszöntőt mond: Dr. Jusztinné Szekszárdi Ildikó, tanár. Június 9-én 18 órától pedig Sági Klári: Hátha… című kötetbemutatóján vehetnek részt a látogatók. Az írónak immáron ez a második kötete.

A programsorozat záró eseménye 10-én 9 órától kezdődik. A könyvhéthez kapcsolódva a gyermekkönyvtár kortárs magyar szerző, Vibók Ildikó meséjével várja a legkisebbeket. A Ha nagy leszek című papírszínházi mese után a történetben szereplő állatokat lehet majd elkészíteni.

Kezdőkép: illusztráció ( archív )