– A Fidesz olyan szóróanyagot terjeszt a városban, amiben azt a látszatot keltik, hogy én, Horváth Richárd a Fidesz polgármesterjelöltje vagyok. Ez természetesen nem igaz. Én most is: a Hatvani Városvédő Egyesület csapatával indulok a választáson. Mi nem képviseljük az országos pártok érdekeit, nekünk csakis a hatvaniak érdeke számít – mondta Horváth Richárd polgármester, a Facebook oldalára feltöltött videójában.
Elmondása szerint a szórólapot jelenleg a 8-as körzetben terjesztik, amelyen azt sugallják, hogy Szabó Gábor, a Fidesz jelöltje, Horváth Richárd csapatának tagja. Feltételezhető, hogy a következő napokban a város többi területét is hasonlóan félrevezető szórólapokkal szórják tele.
Horváth Richárd elmondta: az akció egyik célja, hogy elbizonytalanítsák azokat a választókat, akik szerint Hatvan a hatvaniaké, és szavazatukkal a városvédők további munkáját szeretnék támogatni. Cél továbbá, hogy engem leválasszanak a csapatomról. Mindeközben a városvédők népszerűségét felhasználva akar a Fidesz többséget szerezni a hatvani képviselő-testületben – fogalmazott.
A polgármester ezt követően felidézte, hogy az 5 évvel ezelőtti választáskor milyen méltatlan módszereket és eszközöket használtak az ellenfelei, kiemelve, hogy a mostani kampányfogás nem kevésbé méltatlan a hatvani emberekhez.
Megkeresésünkre Szabó Gábor, a Fidesz jelöltje azt mondta: le kell szögezni, hogy a város jó irányba halad. Arra a kérdésre, hogy Horváth Richárd tudott-e róla, hogy felhasználják a nevét, illetve, hogy mi a célja a szórólapnak, azt válaszolta: nem tudja.