Június 1-jén a vámospércsi előfutamon vett részt Vaka István, ahol ugyan nem sikerült alanyi jogon bejutnia a szilvásváradi döntőbe, de a versenyrendezők zöldkártyával biztosították számára a részvételt. A szeptember 25-i sorsolás után Hatvant a 15. futam 2-es pályájára sorsolták, ahol Kocsér, Szentkirály és Csetény voltak az ellenfelek.
A verseny azonban nem alakult könnyen: Forintos Lukasz, a versenyló, a start előtt rendkívül ideges volt, és a rajtnál nem akart elindulni. Ennek következtében jelentős hátrányból kellett kezdeniük a versenyt, ami végül a negyedik helyre sorolta őket.
Ez volt a lovas 16. alkalma a Nemzeti Vágtán, amellyel rekordernek számít – mindössze ketten vettek részt ennyi alkalommal a rangos eseményen. Vaka István megköszönte a városvezetés folyamatos támogatását, és bízik benne, hogy jövőre sikerül jobb eredményt elérnie, képviselve Hatvant a rangos versenyen.
Kezdőkép: Vaka István