Festmények díszítik Hatvanban a Kossuth teret, immár ötödik alkalommal költözött ki a galéria az utcára. Tompa Z. Mihály, a galéria vezetője azt mondja, a cél az, hogy az arra járók könnyebben szemügyre vehessék az alkotásokat, megismerkedhessenek a művészek technikáival és stílusával.
– Minden évben egyszer „lebontjuk a galéria falait” és kiköltöztetjük a kiállított műveket a főtérre. Nem az a cél, hogy eladjuk őket, hanem hogy ezek által becsalogassuk a hatvaniakat a galériába – mondta.
A már Hatvanban jól ismert művészek alkotásai is láthatók a főtéren, emellett idén több budapesti kiállító műve is megtekinthető itt. A kihelyezett tárlat ötlete egyébként Van Goghtól jött, hiszen ő volt az a művész, aki kivitte az utcára alkotásait, hogy eladhassa azokat.
Az utcai tárlatot idén is utcai zene kísérte, Kondek Zsolt és Czmorek Piroska énekeltek a Kossuth téren.