A közfeladatot ellátó, ezért speciális büntetőjogi helyzetű elkövetővel szemben a Hatvani Járási Ügyészség vádat emelt a többi utazó nyugalmának megzavarására alkalmas cselekménye miatt.

A vádlott a helyi társaság alkalmazottjaként rendszeresen vezetett személyszállító autóbuszt Hatvanból Budapestre. Az indulás előtt az ő feladata volt felszálláskor a menetjegyek, illetve az utazáshoz kapcsolódó kedvezmények ellenőrzése is. 2021 őszén egy ilyen ellenőrzés kapcsán keletkezett konfliktus a középkorú vádlott és a fiatal sértett között. Az egyetemista többszöri kérésre sem tudta bemutatni a diákbérlete mellett  az „igazolás diákok kedvezményes utazásának viszonylatairól” megnevezésű dokumentumot. Ennek hiányában a járművezető nem engedte felszállni. Ezt követően a tanuló a pénztárba indult, hogy pótolja az otthon hagyott igazolást. A vádlott azonban nem várta be őt, hanem kihajtott a pályaudvarról. A diák így lekéste az óráit Budapesten.

2021. október 12-én reggel az utas és a sofőr ismét összetalálkozott ugyanazon a járaton. Erre a sértett akkor már fel tudott szállni, mivel nála volt minden ehhez megkívánt irat. Nem mulasztotta el azonban – egy kevéssé szalonképes kifejezés használata mellett – emlékeztetni a sofőrt a korábbi afférjukra. A vádlott erre felugrott a volán mellől, megragadta a fiatalember ruháját, majd beljebb taszigálta őt az utastérbe, miközben azt kiabálta, hogy letépi a fejét és abból focilabdát csinál. Végül – mielőtt a biztonsági őrt, majd a rendőrséget hívta volna – közölte, hogy kizárja a támadás ellen nem is védekező sértettet az utazásból. Erre azonban a társaság üzletszabályzata szerint nem volt jogalapja.

A járási ügyészség közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettével vádolja a terheltet, akivel szemben – beismerése esetén – egy év, végrehajtásában három évi próbaidőre felfüggesztett börtön kiszabására, valamint határozott idejű gépjárművezetői foglalkozástól eltiltásra tett indítványt a járásbíróságra benyújtott vádiratában.

Kezdőkép: illusztráció, archív