A Honismeret napja alkalmából tartott ünnepi ülésen a Németi Gábor Honismereti Kör tagjai, valamint a Heves Vármegyei Szervezet egri elnöke és titkára is részt vettek. A megnyitón Lestyán Balázs alpolgármester kiemelte a honismereti kör jelentőségét, hangsúlyozva, hogy tevékenységük révén egyre többen ismerhetik meg a település múltját, ami erősíti a közösségi összetartozást. A megnyitó beszédek után négy előadás hangzott el, amelyek a helyi történelem különböző aspektusait mutatták be. – Sok témánk kapcsolódik Hatvanhoz, így a tagjaink most jobban megismerhetik Perlák Józsefet is, aki egy helyi vonatkozású gyógyszerész, valamint beszélünk Hatvan első monográfiájáról is – részletezte Bartha László, a Németi Gábor Honismereti Kör elnöke.

Az ünnepi ülésen szó volt arról is, hogy a honismeret nemcsak a múlt tisztelete, hanem a jövő megalapozása is. A szervezők bíznak benne, hogy továbbra is sikerül minél szélesebb körben felkelteni az érdeklődést a helyi történelem iránt. A honismereti kör tagjai a következő hónapokban is változatos témákkal készülnek, többek között előadást tartanak a magyar aranyvonat lefoglalásáról és a hatvani cégekről is.

Fotó: Rozgonyi Dezső