Január elején újranyit az újhatvani posta – erről is döntöttek a decemberi testületi ülésen. Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Magyar Posta az energiaválság miatt ideiglenesen országszerte zárt be postahivatalokat. Hatvanban ez az újhatvani 3-as számú postát is érintette. Akkor Horváth Richárd bejelentette: az önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy nyitva maradhasson, ezért tárgyalást folytatatott a Parlamentben. Az egyeztetésen kiderült, hogy ez csak akkor lehetséges, ha az üzemeltetés felét átvállalja az önkormányzat. A testületi ülésen elmondták: az újhatvani posta újranyitásához éves szinten mintegy 21 millió forintos szolgáltatási díjat kell megfizetniük a Magyar Posta részére. – Az újhatvani posta nagyon fontos a város életében, ezért is újítottuk fel korábban. Több mint 8500 lakos él a területen, köztük számos nyugdíjas. Éppen ezért az önkormányzat vállalja ennek az összegnek a kifizetését, hogy a postai szolgáltatást megfelelő módon tudják igénybe venni az újhatvaniak – emelte ki a polgármester.

Hatvanban nyitna gyorséttermet a McDonald’s. A testületi ülésen elhangzott, a Tesco-parkoló melletti területen építenék fel, ennek adtak most szabad utat a képviselők, és módosították rendezési tervet.

Folytatódnak a térkövezési munkák is a városban, így a Stahramberg út kimaradt része is megújul, ezzel illeszkedni fog az új térrészhez. Továbbá új térfigyelő kamera kihelyezésről határoztak a képviselők, valamint, hogy nyolc újszülöttet segítenek helyi életkezdési támogatással. A testületi ülésen továbbá szó volt arról is, hogy Hatvan applikációt fejlesztenek, amely segítségével a hatvaniak egy helyen tudnak majd hozzáférni a várost érintő hírekhez, információkhoz, valamint az önkormányzati és egyéb kulturális eseményekhez.