Magyarország történelme során Hatvan városa többször is fontos szerepet töltött be. 1849. április 2-án a szabadságharc egyik legkiemelkedőbb eseménye a hatvani csata zajlott, ezzel vette kezdetét a dicsőséges tavaszi hadjárat. Idén is megelevenedik a hatvani csata. Március 30-án 9:30 órakor emléktábla-avatással kezdődik a rendezvény, ahol is a támogató lengyel légió előtt tisztelegnek. Majd 10 órakor hagyományőrző lovas felvonulás indul a Kossuth térről, ezt követően pedig a megemlékezést a belvárosi temetőben tartják. A program a Népkertben folytatódik, ahol több kézműves foglalkozás és huszártábor is lesz. A 16 órakor kezdődő csatabemutatót minden eddiginél látványosabbnak ígérik: még több résztvevő és még több pirotechnika biztosítja, hogy megidézzék az 1849-es eseményeket.

A csatára hangolódás pedig már szerdán elkezdődik: a huszárok rendhagyó történelem órákat tartanak az általános iskolás diákok számára. Itt részletesen megismertetik velük az akkori eseményeket.