Mint ahogy az egész országban, úgy Hatvanban sem tudtak az emberek zavartalanul tankolni az ársapkás üzemanyagokból az elmúlt napokban. Először a kisebb töltőállomásoknál jelentkezett a hajtóanyagok hiánya, aminek a következtében sokan be is zártak. Majd nem sokkal ezután, a nagyobb hálózatok kútjain is időszakos áruhiánnyal kellett szembenézniük az autósoknak. Így, a városban is beindult a pánikvásárlás, ami tovább generálta az ellátás szétesését. A kormány december 6-án eltörölte a nem prémium gázolaj és a 95-ös benzin hatóságilag megszabott árát.

A Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint kedvező hatással lesz a hazai piac működésére az üzemanyag ársapka eltörlése. Grád Ottó kiemelte, hogy a kisebb és nagyobb üzemanyagkutak esetében is hamarosan visszatérhet az ellátottság egyensúlya. Annál is inkább, mert az állomások nem csak a MOL – tól kaphatnak a szerződés szerint üzemanyagot, de most már az importőrök is visszatérhetnek a magyar piacra.    

„Az import visszatér az országba, ugyanakkor a logisztikai kihívások miatt ez nem egyik napról a másikra fog megtörténni. Azáltal pedig, hogy a finomítói műszaki probléma megoldódott és a próbaüzem sikeresen lezárult, én azt gondolom, hogy legrosszabb esetben is egy-két héten belül a korábbi, normál üzemi, 100 százalék közeli teljesítményre a MOL Dunai Finomítóját vissza lehet szabályozni.” – mondta a főtitkár    

Grád Ottó azt is elmondta, hogy a hazai üzemanyag ellátottságának a helyzete stabilnak mondható, hiszen Magyarország mentességet kapott, így hazánkba érkezhet kőolaj csővezetéken Oroszországból. Azonban most az a legfontosabb, hogy a kereskedelmi készletek mellett a stratégiai készletek is fel legyenek töltve.  A főtitkár hozzátette, valószínűleg a jövőben sem fog emelkedni a kőolaj világpiaci ára, így, ha a forint stabil marad, nem kell nagyobb mértékű áremelkedésre számítani az üzemanyagok tekintetében a magyar kutakon.