Fürdőház – ezt a fantázia nevet kapta az a társasház, amit közvetlenül a strand mellé építenek meg. Jelenleg kerítéssel vonták körbe a területet, a munkálatok a következő 2-3 héten belül el is indulnak. Pénteken pedig hivatalosan is letették ennek alapkövét. A tulajdonos és a kivitelező mellett Szinyei András helyezte el a kapszulát a földbe. Az alpolgármester szerint bár sem a beruházás, sem a telek nem a városé, a vezetésnek mégis fontosak az ilyen építkezések, mivel ezzel fejlődik a település.

– A háromszintes épületben összesen 27 lakást tervezünk, ezek mind prémium lakások, 50 négyzetmétertől 115 négyzetméterig lehet választani. Minden lakáshoz saját kocsibeálló tartozik, ami az épület alsó szintjén lesz – tájékoztatott Tősérné Mihályi Marianna projekt manager. Kitért rá: a beruházást végző MIRKU-BAU Kft., egy hazánkban bejegyzett cég, hatvani székhellyel, két évvel ezelőtt alakult meg.

A tervek szerint egy év alatt elkészül a társasház és jövőre át is adják azt.

Fotó: Albert Péter