Ma tartották meg a tanévnyitó ünnepséget a Hatvani Közösségi Felsőoktatási Képzési Központban. A programra többek között eljöttek az új, illetve a már több éve az intézménybe járó hallgatók is.

Szinyei András alpolgármester köszöntő beszédében elmondta: a hatvani önkormányzat a Bosch-sal közösen hozta létre a központot, a képzéseket a Budapesti Gazdasági Egyetemmel, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel közösen valósították meg, amely immáron évek óta töretlenül sikeres és hatékony. Az alpolgármester kiemelte: a társadalom egyik alappillére a jól működő oktatás, amelyre Hatvanban komoly hangsúlyt fektetnek.

A tanévnyitón dr. Csekő Katalin, a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karának dékánja egy olyan tanító jellegű történettel nyitotta meg a tanévet, amelyben véleménye szerint minden jelen van, ami Hatvanban is. Így egy modern, innovatív gyárról, egy támogató önkormányzatról, valamint a műszaki illetve a gazdálkodási tudományok képviselőiről szólt a beszédében. – A Budapesti Gazdasági Egyetem azt vallja, hogy a siker nemcsak egyéni teljesítmény. hanem az egyén és a közösség együttes eredménye. A tudomány ereje csakis a hasznosítás hatékonyságában mutatkozik meg igazán – közölte a dékán.

A tanévet Dr. Sujbert László, a  Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának oktatási dékánhelyettese is megnyitotta. – A villamosmérnök és informatikai karra idén több, mint 1100 hallgatót vettünk fel, ebből csaknem 300 villamosmérnök kezdi meg a tanulmányait, a hatvani hallgatók ehhez a közösséghez csatlakoztak. Úgy gondolom, hogy évről évre sikerül ugyanazt a színvonalat produkálni a hatvani képzés tanulóinak, mint a budapesti egyetem diákjainak. A Hatvanban megszerzett diploma egyenértékű a budapesti intézmény oklevelével, éppen ezért azt reméljük, hogy a helyi hallgatók is ugyanolyan sikeresen szerepelnek a munkaerőpiacon, mint a többi tanulónk is – részletezte Dr. Sujbert László.

Az eseményen  Dr. Arne Ziegenbein, a Robert Bosch Elektronika Kft. gazdasági ügyvezető igazgatója kijelentette: a Bosch, mint a város és a térség legnagyobb munkáltatója elkötelezett a lokális fejlődés valamint a Hatvannal való jó együttműködés iránt, az oktatás pedig kiemelt szempont számukra. Emellett kifejtette, hogy amikor 2016-ban az együttműködő partnerekkel létrehozták a közösségi főiskolát, az egyik céljuk a magasan képzett munkaerő utánpótlásának biztosítása volt, a másik pedig vonzó karriert kínáljanak a Bosch munkatársainak.

– A harmadik szempont pedig az volt, hogy az oktatás során a hallgatók magasfokú szakértelemre tegyenek szert . Olyan megatrendeken veszünk részt, mint az ipar 4.0 vagy az önvezető autózás, ahol a digitalizáció, automatizáció kiemelt fontossággal bír. Ezek a technológiák speciális szakértelmet, minőségi képzést illetve szakképzett munkaerőt igényelnek. Egyetemi partnereink elkötelezettsége garanciát nyújt erre – jelentette ki Arne Ziegenbein.

A Bosch gazdasági ügyvezető igazgatója beszéde végén magyarul kívánt eredményes, sikeres tanévet a hallgatóknak.

Benke Máté Bence már négy éve tanul a közösségi főiskolán villamosmérnök szakon. – A képzés nagyon magas színvonalú, a tanáraink felkészültek és naprakészek. Ugyan a követelményekből nem engednek, viszont a kiscsoportos előadásainknak köszönhetően sokkal több idő jut az egyénekre, ezáltal sokkal interaktívabbak az óráink. A gyakorlat része laborok keretein belül történik, amivel nagyon elégedettek a hallgatók. Ez a képzés kiváló lehetőség lehet azoknak, akik munka mellett szeretnének versenyképes diplomát szerezni – közölte Benke Máté Bence.

A tanévnyitó Nagy Luca, 12-es közgés diák szavalásával ért véget.

Fotó: Albert Péter