Sikerrel pályázott a Hatvany Lajos Múzeum, így a királyhelmeci Bodrogközi és Ung-vidéki Közművelődési Intézettel közösen egy olyan projektet valósítanak meg, amiben a határon túli kapcsolatokat erősítik. Elsősorban a közintézmények és a határtérségben élő emberek határon átnyúló együttműködésének javítása van a középpontban, de a két integrált intézmény közös munkáját is bemutatják. Erre nyertek 50 ezer eurót. A projekt februárban indul és év végig tart. Ez idő alatt négy szakmai napot tartanak: kettőt Hatvanban, ahol a kommunikáció és a rendezvényszervezés a téma, kettőt pedig Királyhelmecen, ahol a turizmus fejlesztésére, valamint az identitás erősítésére összpontosítanak. Emellett mindkét városban megvalósítanak egy kétnapos fesztivált, ahol egymás kultúrájával lehet megismerkedni – tájékoztatott Márkus Mariann, a Hatvany Lajos Múzeum igazgatója. Lesznek még kiállítások is, és más szakmai programok. A pályázatot idén júliusban nyújtották meg az Interreg V-A Szlovákia – Magyarország Együttműködési Program Kisprojekt Alaphoz.