Július 8-án, kedden délután 5 órakor egy dél-koreai ifjúsági kórus ad koncertet Hatvanban, a Kossuth téren. A húszfős csoportot a helyi református egyház hívta meg, az esemény bárki számára nyitott és ingyenesen látogatható – erről már Tatai István református lelkész beszélt. – Nagy eseményre készülünk. Vendégeink magyarul is fognak énekelni, beszélnek majd a hitükről, és emellett egy pantomim előadást is bemutatnak – részletezte.

A kórus tagjai főként tizenéves fiatalok, akiket négy felnőtt kísér. Képviselőjük, Jang Bokyeung elmondta: a koncert célja nemcsak a zenei élmény, hanem az emberi kapcsolódás is. – A kórus tagjai egy gyülekezetből érkeznek, és mély hitük vezérli őket. Szeretnék továbbadni azt az örömöt és reményt, amit Jézus Krisztus jelent számukra, valamint melegséget és lelki bátorítást nyújtani a koncert hallgatóinak – emelte ki. A szervezők minden korosztályt várnak a különleges zenei eseményre – a koncert jó lehetőség arra, hogy a zene nyelvén keresztül kapcsolódjunk egymáshoz, kultúrákon átívelően.