Egy 2,9 milliárd forint összértékű beruházás keretében termelő berendezéseket szereztek be a Bosch gyárba. Ennek köszönhetően a munkahelyek megőrzése mellett további ötven fő munkavállalónak teremtettek munkahelyet. Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a projektzárón mondott köszöntőjében kiemelte: Magyarországon az a cél, hogy növeljék a magas hozzáadott értéket előállító vállalkozások arányát.

Volker Schilling, a Bosch Elektronika Kft. gazdasági ügyvezető igazgatója a most zárult projektről elmondta, a 2,9 milliárd forintos beruházás egy része, több mint 870 millió forint európai uniós támogatás volt. Kiemelte: a gyár mindig is a fejlődésre helyezte a hangsúlyt, éppen ezért céljuk, hogy a hightech termékekkel fejlesszék a céget.

Javier González Pareja, a magyarországi Bosch-csoport vezetője rámutatott, a Boschnak kiemelt feladata a munkahelyteremtés. Hangsúlyozta: a társaság folyamatosan növeli jelenlétét Magyarországon. Kilenc telephelyen vannak jelen és összesen több mint 11 ezer alkalmazottat foglalkoztatnak. Hozzátette: a cégcsoport egy év alatt 2,7 százalékkal járul hozzá a magyar GDP-hez. A hatvani üzem a Bosch-csoport legnagyobb autóelektronikai gyára.

Az 50 új munkahelyet teremtő fejlesztés eredményeként bővült a gyár termékköre. Ide tartoznak a gazdaságosabb üzemanyag-felhasználást lehetővé tevő váltó- és motorvezérlők, a kényelmesebb és több információt adó műszerfalak, az új érzékelő és radarrendszerek.