Mozgalmasan indul a tavaszi szezon a Hatvani Vadasparkban. Az elmúlt hónapokban több jószággal is gyarapodott az intézmény, húsvét óta pedig újabb állatok érkezésének örülhettek.

 

– Körülbelül két hete, két magyar tarka anyakecskétől ismét három kiskecske született. Így márciusban és áprilisban hat kiskecskével, két kis fekete báránnyal, és csíkos vadmalacokkal találkozhattak már az idelátogatók – mondta el Tímár Dávid, a vadaspark vezetője.

Hozzátette: nagy örömükre szolgál, hogy az elmúlt hetekben több mint ezren keresték fel őket.

A közeljövőben pedig újabb fejlesztések vannak kilátásban, többek között szürke marha karámot, és mangalica udvart is szeretnének kialakítani.