Vitéz Kertész Erzsébet és vitéz Veres Andor úgy döntött, hogy egy, a rendjükhöz méltó új zászlót készíttet és ezt meg is szenteltetik. Az ünnepséget májusban tartották Egerben, a bazilikában, ahol többek között Eger polgármester, Habis László, valamint a hatvani városvezető, Horváth Richárd is részt vett.  A zászlóval való bevonulással indult a bensőséges hangulatú ünnepség. Az eseményen a főkapitány felhívta figyelmet a vitézi magatartás fontosságára, mint: kötelesség, tenni akarás, hűség, hit, nemzet védelme.  Beszélt a Vitézi Rend sokszínű munkájáról: karitatív, katasztrófa, hagyományőrző, rendvédelmi szolgálatokról. Ezt követően római katolikus, görög katolikus és református egyházi méltóságok megáldották az új zászlót.  Vitéz Szalai Attila, a Hatvani Vitézi Rend törzskapitánya elmondta: a hatvaniaknak is van már zászlójuk, a tervek szerint erre felvarratnák a város címerét, és utána ezt is fel szeretnék szenteltetni. Kitért rá, hogy a hatvani és az egri vitézek kapcsolata és összetartása példaértékűnek számít.

fotó: Gál Gábor