Elkezdődött az új tanév, az általános iskolákban pedig megtartották a tanévnyitó ünnepségeket. Az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskolában az intézmény szellemiségéhez illően szentmisével kezdődött az ünnepség. A tanulók, hozzátartozóik és a pedagógusok az Újhatvani Szent István Király-templomban gyűltek össze, ahol Krizsán Zoltán atya celebrálta a misét.

A tanévnyitó részeként a diákok iskolatáskáit is megszentelték. A plébános áldást kért azokra, akik viselik a hátizsákokat, hogy az előttük álló tanév során testi, lelki és szellemi erőt kapjanak a mindennapokhoz. Az ünnepségen Pozsár Andrea, az intézmény igazgatója is köszöntötte a közösséget. Beszédében kiemelte: hisznek abban, hogy az iskola feladata nem csupán a tudás átadása, hanem a gyermekek lelkének formálása is, hitben, emberségben és erkölcsben. – A tanév kezdetén fontos, hogy célokat tűzzünk ki magunk elé, egyéni életünkben éppúgy, mint iskolai közösségünk életében. Legfőbb közös célunk katolikus iskolánk küldetésének teljesítése. Küldetésünk, hogy iskolánk falai között a hit és a tudomány egységével a teljes embert formáljuk, segítve diákjaink tehetségének kibontakozását és az evangéliumi értékek mindennapi megélését – részletezte Pozsár Andrea az intézmény igazgatója.

Az ünnepségen Horváth Richárd polgármester is köszöntötte a diákokat, beszédében pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az iskolaévek nemcsak a tanulásról szólnak, hanem az életre való felkészülésről is. – Amikor majd kikerültök az iskolából, az élet sokszor próbára tesz benneteket, és döntések elé állít. Akkor nektek kell majd eldöntenetek, hogyan tovább, és mi az, ami számotokra a helyes út. Ahhoz pedig, hogy ezeket a döntéseket jól tudjátok meghozni, sok mindenre szükségetek lesz, ezek közül pedig az egyik legfontosabb a megszerzett tudás – mondta a polgármester.

A Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskolában az udvaron gyűlt össze az iskolaközösség a tanévnyitó alkalmából. A tanévet zenés műsorral kezdték, majd a diákok versekkel készültek, a leendő elsősök pedig egy rövid műsorral mutatkoztak be. A gyerekek előadását követően Kovács János igazgató is köszöntötte a tanulókat. Beszédében az új tanév kezdetéhez kapcsolódó érzésekről és a szeptemberi újrakezdésről szólt.– Új örömmel és kíváncsisággal, talán némi szorongással is várjuk a szeptembert, kis- és nagydiákok egyaránt. Ez a hónap számunkra a kezdés, egyben az újrakezdés időszaka. Kedves diákok, az előttetek álló tanévben új kihívásokkal és feladatokkal találkoztok, amelyek teljesítése során olyan tudást és tapasztalatot szerezhettek, amely segít abban, hogy az egyre változóbb és rohanóbb világban is megálljátok a helyeteket – mondta.

A tanévkezdés minden évben új élményeket és kihívásokat tartogat a diákok számára. A hosszú nyári szünet után ismét megtelt élettel az iskola, a gyerekek pedig kíváncsian várták, hogy újra találkozhassanak társaikkal és tanáraikkal. – Nagyon vártam már hogy újra találkozhassak a barátaimmal, mert már rég láttam őket – mondta Pálinkás Zorka Sára. – Nekem is nagyon gyorsan elment a nyár, de jó volt, hogy tudtam pihenni. Azért már hiányzott az iskolai közösség – tette hozzá Ertl Eliza Zoé.

A Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskolában is az intézmény udvarán gyűltek össze a diákok a tanévnyitó ünnepségre. A közösséget műsorral köszöntötték, majd az új tanév kezdetén az iskola igazgatója, Cserkutiné Dér Mária szólt a tanulókhoz. Beszédében kiemelte: az intézmény erős hagyományokra és értékekre épít. Mint mondta, igazgatóként büszke arra, amit elődeik rájuk hagytak, és szeretne méltó lenni ehhez az örökséghez. Ugyanakkor úgy véli, egy iskola akkor marad élő és erős, ha képes együtt változni a világgal. Célja, hogy a Kossuth iskola korszerű, gyerekközpontú intézmény legyen, ahol a diákok jól érzik magukat, fejlődhetnek, és megtalálhatják a helyüket a változó világban.

Az intézmény kék nyakkendőjében sorakoztak a tanulók az Ötös iskola udvarán is. Kutalik Márta igazgató beszédében úgy fogalmazott: a pedagógusok mindent megtesznek azért, hogy a rájuk bízott gyerekek okos és intelligens fiatalokká váljanak. Kiemelte: a pedagógus és a szülő feladata boldog embert nevelni hittel, szívvel, szeretettel és személyes példamutatással. A tanévnyitó ünnepségen a második osztályosok adtak műsort társaiknak. Az ünnepség végén pedig két nyolcadikos tanuló nyitotta meg hivatalosan is a 2026/2027-es tanévet.

A Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskolában is összegyűltek a diákok, hogy közösen kezdjék meg az új tanévet. Hagyomány, hogy a tanévnyitón az iskola kórusa is műsorral készül, ezúttal az „Álmodd meg a csodát” című dalt adták elő. A dal arra biztatta a tanulókat, hogy merjenek nagyot álmodni, és tegyenek azért, hogy megvalósítsák elképzeléseiket. Az ünnepségre az elsősök is készültek, versekkel köszöntötték az új tanévet.

Kovácsné Tóth Dorottya arról beszélt, hogy az új tanév ne csak a tanulmányi eredményekről szóljon, hanem az örömről, a sikerekről és a közösen megélt élményekről is. – Külön szeretettel köszöntöm első osztályos tanulóinkat. Kedves elsősök, ma egy új világ kapuján léptetek át. Itt tanultok majd meg írni, olvasni és számolni, miközben új barátokat és életre szóló élményeket is szerezhettek. Ne féljetek attól, ha valami elsőre nem sikerül, hiszen azért vagytok itt, hogy megtanuljátok – részletezte.

A tanévkezdéshez kapcsolódó hagyományként az első osztályosokat idén is ajándékcsomaggal köszöntötte a város. A meglepetéseket rejtő zsákokat minden hatvani általános iskolában átadták a legkisebbeknek.

Fotó: Albert Péter, Rozgonyi Dezső