A Népkert fontos része a városnak, egyre több olyan elem található itt, ami kikapcsolódásra, sportolásra ösztönöz. Népszerű a pumpapálya és a 2023-ban átadott Kölyökaréna is. Ez utóbbi egy komplex játszótér a gyermekek számára. Most ezt a részt bővítették ki, méghozzá a Közösségi Költségvetésben, a hatvaniak által javasolt ötletek alapján. Egy hatalmas, 13×10 méter alapterületen elhelyezkedő hajót telepítettek ide, amin számtalan játék található: van rajta majomlétra, függőágy, több csúszda, láncos gerenda, híd, alagút. A feljutást kapaszkodók, korlátok segítik. 3-14 éves korú gyermekek számára ajánlott a játék használata. Hamarosan pedig padokat is kihelyeznek ide, a szülők kényelmének érdekében.
Horváth Richárd polgármester leszögezte, fontos, hogy olyan tereket alakítsanak ki, ahol a hatvaniak jól érzik magukat. – Amikor én gyermek voltam, akkor a Népkert teljesen másként nézett ki, volt itt akkor egy játszótér, különböző vas eszközökből, de igazán nem töltötte be a funkcióját ez a tér. Most azonban azt látni, hogy ez a terület egy teljesen új arcát kezdi megmutatni, egy igazi közösségi térré válik, ahová kijöhetnek a gyermekek, a szülők és kellemesen tölthetik el az időt. Ez a projekt a Közösségi Költségvetésből valósult meg, a város lakói szavazták meg, hiszen mi hatvaniak együtt döntünk – részletezte.
Kiemelte, hogy a Közösségi Költségvetés népszerűsége minden évben tovább nő, országos szinten is kiemelkedő az az érdeklődés, ami Hatvanban tapasztalható. Mind a szavazásokon nagyon sokan vesznek részt, mind pedig az ötletelési fázisban. A Közösségi Költségvetésben korábban megszavazott projektek közül hamarosan elkészül a mezítlábas ösvény, a belvárosi Grund és a vadaspark fejlesztése is.
fotó: Albert Péter
















