Új gyermekorvos vizsgálta Lénát a Bajcsy úti gyermekorvosi rendelőben, aki nemrég kezdte meg munkáját a hármas körzetben. Schilck-Szabó Anna a Semmelweis Egyetemen végzett 2015-ben, dolgozott a Bethesda Gyermekkórházban, valamint a mentőszolgálat gyerekrohamkocsi csapatában is. Már egyetemi évei alatt is mentőtisztként, majd diplomája megszerzését követően mentőorvosként segített a sürgősségi ellátásban. Mint fogalmaz: hivatásának tekinti a gyermekgyógyítást. Számára a legfontosabb, hogy ne csak a gyógyulás helye legyen a rendelő, hanem egy olyan biztonságos, barátságos tér, ahol a legkisebbek is szívesen jelennek meg, és a szülők is bizalommal fordulhatnak hozzá.

A doktornő szerint a gyermekkorban szerzett orvosi élmények kihatással lehetnek a felnőttkori egészségmegőrzésre is. – Fontos számunkra, hogy a gyerekek és a szülők bizalommal forduljanak az egészségügyi személyzethez, hiszen a gyógyulás is sokkal könnyebben megy, ha nincs bennük félelem. Ennek megalapozása elsősorban rajtunk, szülőkön múlik: ha mi nyitottan és bizalommal lépünk be az orvosi rendelőbe, az a gyerekek számára is pozitív üzenet. Így később, felnőttként is természetes lesz számukra például elmenni egy nőgyógyászati szűrővizsgálatra. A gyerekkorban kialakított egészségtudatos hozzáállás végigkísérheti őket egész életükben, ezért is különösen fontos, hogy jó példát mutassunk – részletezte Schilck-Szabó Anna csecsemő- és gyermekgyógyász.

Célja továbbá, hogy ne csak meggyógyítsa a gyermekeket, hanem bizalmat és jó élményt is adjon, mivel egy egészségtudatos életút sokszor egy mosolygós rendelői látogatással kezdődik. Így nem ritka, hogy a kis betegek cseveghetnek vele például arról is, hogy Arany János Toldijának hány versszakát kell memorizálni még a tavaszi szünet előtt.

Schilck-Szabó Anna hétfőn és kedden rendel a hatvani hármas körzetben, pénteken pedig váltott műszakban dolgozik. A szülők a rendelő telefonszámán és emailben is elérhetik őt. Mint mondja, sok esetben személyes vizsgálat alapján lehet pontos képet kapni egy betegségről, ezért bátorítja a családokat, hogy kérdés esetén bátran keressék fel a rendelőt.

Kezdőkép: Albert Péter