Birtokba vették a hatvaniak a polgármesteri hivatal melletti területet – hivatalosan is átadták a Zöldülő város projekt keretében megvalósult teret. Ezzel ez a rész immár mindenki előtt nyitva áll, egy olyan közösségi teret alakítottak ki, amely összeköti a főteret a piaccal. Horváth Richárd polgármester kiemelte, ezzel a beruházással tovább szépült a város.

A Zöldülő Város keretén belül már átadtuk a könyvtárat, most pedig a környezete is megújult. Ennek a projektnek az volt a célja, hogy egy zöldterületet alakítsunk ki, és megnyissuk ezt a térrészt mindenki előtt. Az egész átláthatóvá vált, és teljesen megújult. A városháza körülötti tér nyitott lett, az utcakép kialakításához pedig több mint 100 utcabútort helyeztünk el, valamint 72 parkolóhelyet alakítottunk ki, melyből 7 akadálymentesített – foglalta össze Horváth Richárd polgármester.

Hozzátette: a Zöldülő város projekt közel 2 milliárd forintos támogatásból valósult meg, amit az önkormányzat még további 350 millió forint összegű saját forrással egészített ki.

A most átadott téren egy kávézó is helyet kapott, melynek Kapucinus kávéház a neve, és egy új gyalog- és kerékpárút is épült, mely a Horvát Mihály úttól indul és a Hunyadi térig vezet. A projekthez közművekhez kapcsolódó fejlesztések is tartoztak, így kialakítottak csapadékvíz-csatornát, áthelyezték a transzformátorházat, és korszerűsítették a közvilágítást is 65 energiatakarékos lámpaoszlop elhelyezésével.

Hatvan zöldfelületeit is fejlesztették, mintegy 150 fát, 3200 cserjét és 3700 növényt ültettek el, emellett gyepesítették is ezeket a területeket. Mintegy 1700 négyzetméteren füvesítettek, melyből 420 négyzetméteren biodiverz fűmagvetést alkalmaztak. A kertészeti munkák során fokozták a sokszínűséget. Sok évelő, egynyári és kétnyári növény került erre a részre, emellett hársfák, díszcseresznyék, oszlopos gyertyánok, továbbá kőrisek, juharok valamint cédrusok is tarkítják a teret. Jövőre már teljes pompájában díszítik a növények az új területet.

Továbbá kialakítottak egy kolostorkertre utaló történelmi hangulatú gyógynövénykertet, melyben csobogó található. Hiszen már a beruházás tervezésekor figyelembe vették, hogy az érintett terület régészeti jelentőséggel bír. A városháza területén ugyanis kapucinus kolostor és annak kertje állt a 18. században. Ennek feltárása során szakember azonosította az egykori építmény falait. A föld alatti maradványokat betemették, ezek helyét a burkolatban andezitkövekkel jelölték. A föld felszínén megmaradt falakat pedig megtekinthetik az arra járók. Ezen a területen fellelt emlékekhez információs táblákat helyeznek majd ki. A kapucinusokat és a korabeli életet a Hatvany Lajos Múzeum munkatársai vezetett sétákkal fogják majd bemutatni.

A beruházás a TOP-2.1.2-15-HE1-2016-00001 azonosító számú, a „Zöldülő város – piac-, könyvtár- és térfejlesztés” című projekt keretében valósult meg.

Fotó: Albert Péter