Tóth Andrásné – vagy ahogyan a kodályos tanulók szólítják, Kati néni – pályája során mindig azt tartotta fontosnak, hogy a fiatalok második otthonként tekintsenek az iskolára. Ahová nem azért járnak a gyerekek, mert kötelességük, hanem azért, mert a tudásvágy, az új dolgok iránti kíváncsiság, a társak és a tanárok iránt érzett szeretet vezeti be őket nap, mint nap. Mint mondja, a pedagógusoknak hatalmas felelőssége van abban, hogy milyen ember válik abból a kisgyermekből, aki elsősként átlépi az iskola kapuját.

Diákként az ő életében is több meghatározó pedagógus volt, akiket név szerint említ. Úgy fogalmaz, mindig szeretettel gondol rájuk, ők sarkallták arra, hogy ő is ezt a hivatást válassza magának. Családjában is volt tanító, nála töltötte a gyakorlati idejét az Ötös iskolában, tőle szívta magába a tudást, leste el a szakma alapjait. Diplomája megszerzése után két évet töltött el itt, amikor pedig a Kodály megnyitott a diákok előtt, ott folytatta munkáját. – Bekerültem egy fiatalos, lendületes tantestületbe tele ambícióval. Szárnyaltunk abban az időben, akkoriban vezették be a Zsolnai programot, aminek elkötelezett híve vagyok azóta is – részletezi. A Zsolnai módszer lényege a differenciált oktatás, hogy mindenki képességeinek megfelelő ütemben, terheléssel haladhat a tanórákon, amelynek előnye, hogy sikerélmény éri a tanulókat, amely további lendületet ad nekik. Az oktatás során többször kreativitást igénylő eszközökhöz is nyúlnak, így például a színjátszáshoz, virágkötészethez. Kiemeli a bábozást, ami nem csak a mozgáskoordinációt fejleszti, de a tiszta beszédet is segíti. – A félénkebb gyerekeknek is nagyszerű feladat, hiszen játszás közben, ahogy életet adnak egy bábnak, elfelejtik, hogy szerepelnek. Fantasztikus meséket dolgoztunk fel, rajzórákon közösen készítettük a díszletet, a tanulók nagyon élvezték – foglalja össze. Volt továbbá rejtvényfejtés, sakk, önismereti óra, de a legkülönbözőbb kísérleteket is együtt végezték természetismeret órán, mivel főként reál tantárgyakat tanított. Kati néni rendszerint hét óra környékén kezdte a napot, így a vidékről korábban beérkező gyerekekkel reggelente együtt hangolódtak a napra, közösen fogyasztották a reggelit, de az autós kártyák között is otthonosan mozog, mert megmutatták neki a fiúk. Óráit mindig a rend és fegyelem jellemezte, de ez közel sem azt jelenti, hogy nem nevettek egy-egy vicces elszóláson. A kettő egyensúlyát azonban mindig igyekezett megtartani.

Többször tüntették ki az év pedagógusa címmel az iskolában, és a Kodály-plakettet is megkapta. Nemrég pedig a belügyminiszter elismerő oklevelet vehetett át Horváth Richárd polgármestertől negyven éves odaadó munkájáért. – Hálás vagyok a sorsnak, hogy mindez megadatott nekem, a kisdiákjaim mindig pozitív energiával töltöttek fel, a gyerekek között úgy érzem, sikerült igazán kiteljesednem, a kollégáimra pedig mindig számíthattam – mondja.

Tóth Andrásné négy évtized után elköszön a gyerekektől és a Kodálytól, nyugdíjba vonul. Szabadidejét azonban igyekszik majd aktívan tölteni, ami nem lesz nehéz feladat, hiszen érdeklődése szerteágazó. Barátaival szívesen kirándul akár kerékpárral is, jár koncertekre, kiállításokra, színházba. Szeret a kertben tevékenykedni, a konyháját pedig sokszor lengik be finom illatok, gyakran süt. Receptjeiket pedig lelkesen cserélgetik fogorvos lányával, aki édesanyja hatására annyira megszerette a fakanalat forgatni a kezében, hogy cukrász tanfolyamot is elvégzett. A család nagyon fontos szerepet tölt be életében, most várja első unokáját. Racionális beállítottsága ellenére a pici érkezését nem tervezte meg, de azt tudja, hogy a szép és jó értékelésére fogja majd tanítani. – Magam is igyekszem így szemlélni a világot, minden este átgondolom a napom, és összegyűjtöm, miért lehet hálás, hiszen minden nap történik velünk valami pozitív, amit tudnunk kell észrevenni, ennek a gyakorlására bíztatok mindenkit – zárja gondolatait.

Fotó: Albert Péter