A Németi Gábor Honismereti Kör tagjai rendszeresen találkoznak, terveznek, közös programokat szerveznek. Legutóbbi ülésüket a Grassalkovich Művelődési Házban tartották, ahol Bartha László elnök arról beszélt, hogy a jövőben újabb utazásra készülnek, ezúttal Nagyváradra mennének el együtt. Ezt követően felidézte a 75 évvel ezelőtti Sólyom-pert, mely a Rákosi-korszak egyik legismertebb koncepciós pere volt. Összesen 66 katonai, rendőri és civil személy került bíróság elé, 12-t halálra ítéltek, közülük 7-et végeztek ki. Az így eltávolított katonai vezetők helyére párthű embereket helyeztek. Ezt követően Szinyei András alpolgármester tartott előadást a kör tagjainak. A téma ezúttal a Hatvani Értéktár volt. Ez egy folyamatosan bővülő gyűjtemény, amiben olyan hatvani értékek találhatók, amikre minden itt élő egyaránt büszke lehet. Éppen ezért most is várják az ötleteket a hatvaniaktól, hogy mivel bővítsék az értéktárat.

Az új javaslatok hozzáadásával Hatvan jellegzetes értékei tovább gazdagodhatnak, és a gyűjteménybe bekerült helyi különlegességek akár a megyei- és magyar értéktárba is felkerülhetnek, lehetőséget adva arra, hogy hungarikummá váljanak.