Vasárnap folytatódik a bajnokság, nagy erőkkel folyik a felkészülés az FC Hatvannál. A tavaszi szezonra több változás is történt a csapatnál, többen lesérültek és nem tudnak játszani majd a bajnokságban. Van, akit műtenek, és van, akinek keresztszalag-szakadása van, Simon Mátyás viszont sérülése után most visszatér a csapathoz. Véget ért az átigazolási időszak is, három új játékos erősíti az FC Hatvant. – Ketten érkeztek Füzesgyarmatról, Lukács Zsombor szélsőként bevethető, Bartók István támadó középpályásként, és Simó Csongor érkezett Gyöngyösről, ő belső védekező középpályás poszton játszik – részletezte Gulyás Gábor vezetőedző.

Lukács Zsombor nagy reményekkel indul neki a bajnokságnak, véleménye szerint jó csapatot alkotnak. Az edzéseken is igyekeznek koncentráltan készülni. – Inkább technikás játékosaink vannak, okosfocit játszanak. A bennmaradás a cél, véleményem szerint ezzel a csapattal ezt meg is tudjuk valósítani – mondta Lukács Zsombor.

Az utolsó főpróbán is túl van már a csapat, a szintén NB III-as Monor ellen játszottak hétvégén felkészülési mérkőzést és habár kettő góllal a pest megyei csapat győzött, Gulyás Gábor edző szerint az eredmény nem tükrözte a csapat teljesítményét, hiszen nagyon sok ziccerük volt, és jól játszottak. Vasárnap pedig már a bajnoki pontokért küzdenek az FC Hatvan játékosai Egerben.