Országos TDK versenyt rendeztek az Eszterházy Károly Egyetemen, „Tehetségútlevél a felsőoktatásba” címmel, a Bajza József Gimnázium több tanulója is elindult a megmérettetésen. A verseny első fordulójában minden jelentkező diáknak kutatást kellett végeznie különböző megadott területeken. Ezután a tanulóknak írniuk kellett egy 6-8 oldalas esszét, melyben összefoglalták kutatásuk témáját, célját, elméleti, szakirodalmi hátterét és kutatásuk eredményeit. A Bajza József Gimnázium tanulói is több területen kutattak: közművelődés, kulturális örökség, pszichológia, szociálpedagógia, társadalmi devianciák, jelenségek stb. – tájékoztatott Veresné Kalcsó Krisztina tanárnő. Ezután egy szakmai zsűri értékelte a pályamunkákat, és a döntőbe jutott tanulók előadhatták kutatásaikat február 6-án, a Líceum dísztermében. A legnehezebb feladata Tóth Jánosnak volt, akinek kutatási eredményeit egy saját készítésű plakát bemutatásával kellett előadnia. A plakát elkészítésében Kenéz Gréta 10. B osztályos tanuló segített neki.

A gimnáziumból az országos verseny döntőjébe az alábbi tanulók jutottak: Bacsa Vivien, Beer Noémi, Czégény Cintia, Gulics Amina, Molnár Botond, Zeke Edina, Tóth János és Zelnik Zalán. A következő eredmények születtek:

Gulics Amina 10. B osztály 1.hely

Molnár Botond 10. B osztály 1.hely

Zelnik Zalán 10. B osztály 2.hely

Felkészítőjük: Kővári Éva tanárnő

 

Tóth János 10. A osztály 1. hely

Bacsa Vivien és Zeke Edina 10. A osztály 2. hely

Felkészítőjük: Veresné Kalcsó Krisztina tanárnő