Múlt héten Hatvanban is több száz diák adott számot tudásáról az érettségi vizsgákon. A tanulók nem voltak egyszerű helyzetben, hiszen a világjárvány miatt hetek óta csakis digitális oktatásban készülhettek arra, hogy lezárják a középiskolai éveiket. A vizsgák rendhagyó módon zajlottak, a fiatalok mindenhol távolságot tartva egymástól maszkban, fertőtlenítőket használva kezdték meg az írásbeli feladatsorok kitöltését.

– Véleményem szerint a mostani érettségi valamilyen szinten könnyebb volt, mint az előző években. Ha valaki végig tanulta a négy évet, teljesen jól meg tudta írni. A vírusra való tekintettel szokatlan módon zajlott az egész és ez számomra zavaró volt. De eltekintve mindezektől egész jól éltem meg ezeket a napokat – mondta Kovács Judit 12-es bajzás tanuló. – Az előző évek vizsgafeladatai alapján készültem az elmúlt hetekben, így nagy meglepetés nem volt a feladatlapokban. Összességében jól sikerültek a vizsgák, bár nem annyira, mint amennyire szerettem volna. Azért bízom a legjobbakban, még egy megmérettetés hátra van – árulta el Mezei Balázs, a DISZI végzőse.

Maku Marcell öt éve emelt óraszámban tanulja a francia nyelvet egy aszódi gimnáziumban, náluk a történelemoktatás és az érettségi vizsga is franciául zajlott. – Úgy érzem, alapvetően jól sikerültek a vizsgák, leginkább az emelt francia és a történelem volt a legkeményebb, nagyon elfáradtam a nap végére. A magyar érettségi könnyű volt, a novellaelemzést választottam, a matek nem az erősségem, de azt hiszem, hogy a vártnál az is jobban sikerült – részletezte a végzős diák.

Az elmúlt napok természetesen nemcsak a diákoknak, hanem a családjaiknak is izgalmasan teltek, hiszen a szülők együtt izgulták végig a vizsgákat a gyerekeikkel. – Én már napokkal az érettségi előtt alig aludtam, nagyon szurkoltam a fiamnak, hogy minden rendben legyen. Az első három napon nem is én vittem őt suliba, mert nem tudtuk eldönteni, melyikünk is izgul jobban. Most azonban már nagyon boldog vagyok és büszke rá, a nehezén egyelőre túl vagyunk – mondta Ujházi Juhász Judit, Marcell édesanyja. Hozzátette: szülőként rossz volt látni, hogy a végzősök idén nem tudják a hagyományos módon lezárni a gimnáziumi éveiket, éppen ezért ő otthon meglepetés ballagást is szervezett fiának, ami jó emlék lehet majd az egész családnak.

Az írásbeli vizsgák nagy része már lezajlott, de néhány szóbeli szintfelmérő még hátra van. A hivatalos kormányrendelet szerint azokból a tárgyakból, amelyekből eleve csak szóbeli vizsgarész lenne, meg kell szervezni a vizsgákat. Így például testnevelésből vagy hittanból biztosan szóbeli vizsgák lesznek.

Kezdőkép: archív – Albert Péter