A könyvtár több kulturális eseménynek szokott otthont adni, így például író-olvasó találkozóknak, kötetbemutatóknak, valamint irodalmi esteknek. Áprilisban is minden korosztály számára készülnek programokkal a dolgozók. – Április 1-jén a Grassalkovich Művelődési Házzal lesz egy közös programunk. Húsvéti kézműves foglalkozás lesz itt az aulában, illetve a gyermekkönyvtárban az ünnephez kapcsolódóan játékokkal és fejtörőkkel várjuk a gyerekeket – mondta Görög Viktória, az Ady Endre Könyvtár tájékoztató könyvtárosa.

Ezen kívül ismét a könyvtárba látogat az ArtCafe Quartet, akik a kávéházi hangulatot idéző zenével készülnek. Emellett az intézményben lesz irodalmi est, kötetbemutató és könyvtáros találkozó is, továbbá a magyar költészet napjáról is megemlékeznek. – Ez alkalomból a balassagyarmati Palóc Múzeum főmuzeológusa, Vasvári Zoltán fog ellátogatni hozzánk, ő Petőfi és Arany verseiről, emlékverseiről, valamint az ő közös kapcsolatukról tart majd előadást – részletezte.

A legtöbb esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, erről és a programokról bővebb információ az Ady Endre Könyvtár közösségi oldalán olvasható. 

Kezdőkép: Albert Péter (archív)