Márpedig jéghokizni a csikorgó hidegben a legjobb. Tudta ezt az a több mint száz lelkes jégkorongozó gyermek is, akik vasárnap részt vettek az 5. Totyogó Tornán a hatvani jégpályán. Óriási volt a nyüzsgés és a tömeg a pálya körül, ugyanis a versenyző gyermekek és az őket elkísérő lelkes szülők is nagyon élvezték a reggel kilenc órakor kezdődő mérkőzéseket.

A tornán a Hatvani Gigászok, a Zempléni Hiúzok, a Kanadai Magyar Hoki Klub, a Tatabányai Polipok, Jászberényi Fókák,  és a Szent István Általános Iskola csapatai vettek részt, akik közül mindenki bajnokként tért ki a versenyből, ugyanis ezen a napon a részvétel és a sport szeretete számított leginkább.

– Hatvanban dinamikusan fejlődik a jégkorong sport, már minden korosztályban van önálló csapatunk, illetve U12-ben külön lány csapatunk is működik. A Szent István Általános Iskola kiemelten támogatja a jégkorongot, ezáltal a gyerekek és a szülők egyre inkább lelkesek és a jó eredmények sorra születnek – részletezte Szőke Attila, szervező. Hozzátette: az a hangulat, ami a versenyeken érezhető mindennél többet elárul, a gyerekeknek ez a sport igazi szenvedélyt jelent.

– A tornán a gyerekek igazi belső tűzzel és nagy elszántsággal játszottak mindvégig, óriási élmény volt velük dolgoznom – mondta Gebei Péter, az ország egyik legelismertebb KHL-es jégkorong-játékvezetője, aki a Totyogó Tornán több versenyt is levezényelt. A játékvezető kiemelte: tíz évvel ezelőtt még csak 1500 igazolt jégkorongozó volt az országban, most pedig már 5800-ra nőtt ez a létszám. A magyar csapatnak óriási a szurkolótábora is, az áprilisi világbajnokság magyar meccseire már szinte januárban elfogytak a jegyek, s mindenhol telt ház előtt játszanak.

Az 5. Totyogó Torna érmeit a bajnokság végén Horváth Richárd polgármester adta át a gyermekeknek. A városvezető azt mondta: a jégkorongsport Hatvanban hihetetlenül népszerű, egyre többen játszanak az utánpótlás csapatokban, a gyerekek lelkesedése pedig önmagáért beszél minden versenyen. – Őszintén remélem azt, hogy ez a siker jövőre is folytatódik, és a 2019-es szezont már az új, hatvani jégcsarnokban tudjuk megtartani – tette hozzá a polgármester.

Tajti István és  Laczi-Bigida Zsófia mindketten hatvani jégkorongozók, akik egész nap hatalmas elszántsággal küzdöttek a saját csapatuk sikeréért. – Az a célunk, hogy jövőre még erősebbek és profibbak legyünk, valamint egyre nagyobb sikereket érjünk el a csapatainkkal – mondták el az ifjú sportolók.

A Totyogó Torna után ingyenesen vehették birtokba a jeget azok, akik még ebben a szezonban szerettek volna egy jót korcsolyázni, ugyanis a hatvani jégpálya február 25-én bezárta kapuit.

Fotó: Albert Péter