A XXIV. Arcok és Sorsok Országos Portré Biennálé iránt sok alkotó érdeklődött, így idén is összeült a 3 tagú szakmai zsűri, hogy eldöntsék, ki kapja meg az aranydiplomát. Tompa Z. Mihály az intézmény vezetője azt mondta, hogy kreatív alkotások érkeztek a megmérettetésre, így nehéz volt kiválasztani a díjazottakat. – Izgalmas kiállítást mutathatunk majd be, hiszen a képek jól tükrözik a mai magyar képzőművészet helyzetét. A nevezők rendívül változatos munkákat és újszerű, egyedi technikával készült képeket küldtek el a megmérettetésre – részletezte.

Az intézmény vezetője közölte azt is, hogy a verseny minden évben nagyon népszerű, így most is jelentkeztek fiatal tehetségek, valamint befutott művészek is, mint például a Munkácsy Mihály-díjas alkotók. A képek fő témai rendszerint az arcok és sorsok, így a művészek olyan portrékat mutatnak be, amik mögött életút, teljesítmény, pillanatnyi állapot, érzelem, siker vagy fájdalom lakozik.

A XXIV. Arcok és Sorsok Országos Portré Biennálé megnyitóját szeptember 30-án tartják a Hatvani Galériában, ekkor adják majd át az arany-, ezüst-, és bronzdiplomákat is, valamint a különdíjakat.

Kezdőkép: archív