A város 2 millió 540 ezer forint értékben támogatta a hatvani tűzoltóságot, amiből 35 (15 db B tömlő, 15 db C tömlő és 5 db H tömlő) darab tömlőt, egy sugárcsövet, 10 darab tűzoltóbevetési csizmát és védőkesztyűt vásároltak. Emellett három darab hűtőszekrénnyel, két darab kávéfőzővel, egy kenyérpirítóval és egy mikrohullámú sütővel segítik a hétköznapjaikat.

Horváth Richárd polgármester az adományok átadásakor úgy fogalmazott: büszke arra, hogy a hatvani tűzoltók kiválóan végzik a munkájukat, és minden városban élő büszke lehet az ő hivatásukra. Éppen ezért nagy öröm segíteni az ő feladatukat, mivel ők értünk, a közösségért vannak.

A most kapott adományok nagy része olyan kopóeszköz, ami elengedhetetlen a munkavégzéshez, a készlet pedig pár évig kiszolgálja a parancsnokságot. Cinge Lászlóné tűzoltó alezredes, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság gazdasági igazgató-helyettes leszögezte: nagy segítség ez számukra, a tűzoltók pedig nagy örömmel fogadták, mivel érzik az önkormányzat támogatását és a hatvaniak megbecsülését.

A hatvani tűzoltóparancsnokság tavaly egy új, hazai gyártású gépjárműfecskendőt kapott a Belügyminisztériumtól. A jármű 6 személyt, 4000 liter vizet és 400 liternyi habképző anyagot tud szállítani.