Szenior örömtánccal kezdődött a rákellenes liga hatvani alapszervezet fennállásának 15. évfordulója alkalmából tartott ünnepség. A bemutatóhoz a résztvevők is csatlakozhattak, akik elsajátíthatták a mozdulatokat. Az eseményen köszöntőt mondott Horváth Richárd polgármester. Úgy fogalmazott, hogy a szervezet rendíthetetlenül végzi segítő munkáját. Hangsúlyozta, hogy azok, akik átestek a betegségen másképp tekintenek a világra. – Onnantól minden egyes perc, amit a szeretteinkkel töltünk rendkívül fontossá válik. Így a betegség legyőzése után a születésnapok is többet jelentenek. Ezért mindenkinek kívánok boldog születésnapot – fogalmazott a városvezető. Az eseményen beszédet tartott továbbá Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke, valamint Nagy Emese onkológus főorvos.
Barkóczi Erika már a kezdetektől tagja a szervezetnek, elmondta, hogy betegsége kialakulása után sokszor számíthatott a tagokra. A közösségi programok nagyban hozzájárultak a gyógyulásához. – Már korábban hallottam, hogy működik az alapszervezet, egészségügyi dolgozó voltam, így szerettem volna betekintés nyerni a munkájukba. Sajnos én is beteg lettem, ez késztetett arra, hogy jobban megismerjem a működésüket, így 2008-ban csatlakoztam. Azóta önkéntes munkát végzek, mindezek mellett vezetőségi tag vagyok. Nagyon örülök, hogy még élek, és itt lehetek – részletezte.
A rendezvényen Lazányi Jánosné, a Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat elnöke felidézte a kezdeteket, valamint az elmúlt másfél évtizedet.
– Úgy gondolom, hogy nagy szükség volt, hogy itt Hatvanban megalakuljon az alapszervezet, hogy össze tudjam fogni a daganatos betegeket. A munkánk átöleli egész Heves vármegyét, változatos programokat szoktunk szervezni. Így egyebek mellett felvilágosító előadásokon, sportversenyeken, mellrák sétán és motorosfelvonuláson vehetnek részt az érdeklődők. Már elárulhatom, hogy mi fogjuk szervezni majd az önkéntes világnapi ünnepséget – foglalta össze az elnök.
A hatvani alapszervezet és segítő szolgálat önkéntesei a jövőben is azon dolgoznak majd, hogy felhívják a figyelmet a daganatos megbetegedésekre és annak megelőzésének lehetőségeire. Az elváltozással küzdőknek pedig lelki támogatást mellett szakmai segítséget is nyújtanak. Programjaikba igyekeznek bevonni a fiatalabb generációt is, hogy kellő tájékoztatást kapjanak a betegségről. Az ünnepség végén születésnaphoz méltóan tortával ünnepeltek a tagok és a meghívott vendégek.
Fotó: Albert Péter





















