Fiatal sportolók melegítettek a sportcsarnok küzdőterén már a reggeli órákban. Második alkalommal rendezték meg a Pulzus Kupát, amelyen aerobic- és fitnessversenyen mérhették össze tudásukat a résztvevők. Az eseményt a Pulzus Sportegyesület szervezte, azzal a céllal, hogy a fiatalok versenykörülmények között is megmutathassák tehetségüket, és közösségben élhessék meg a mozgás örömét. A versenyzők az ország számos pontjáról érkeztek, többek között Budapestről, Szegedről és Szarvasról is.
A megmérettetés során a résztvevők korosztályok szerint, egyéni és csapatkategóriákban mutatták be koreográfiáikat. A gyakorlatokat szigorú szakmai zsűri pontozta, figyelembe véve a technikai kivitelezést, a kreativitást, valamint az előadásmódot is. – A felkészülést már januárban elkezdtük, általában két-három hónapra van szükség ahhoz, hogy minden gyakorlat összeálljon. Idén több csapatkategóriában is indulok, például a junior, grande, cadet és petite csapatokban. Nagyon sok munkát tettünk bele, hogy a lehető legjobb formánkat hozhassuk a mai versenyen is – mondta a pulzusos Csollák Helga.
A Pulzus SE vezetőedzője szerint évről évre egyre nagyobb az érdeklődés a sportág iránt, amit az idei, rekordlétszámú nevezés is bizonyít. – A mai versenyen 240 fiatal versenyző vesz részt, ami jelentős növekedés a tavalyi létszámhoz képest. Az aerobic egyre népszerűbb a gyerekek körében. A sportaerobic kategóriákban már technikai elemeket is be kell mutatni, így ezek komoly kihívást jelentenek. A fitness kategóriák viszont igazán látványosak, színes ruhák, vidám zenék és energikus koreográfiák teszik élvezetessé mind a versenyzők, mind a nézők számára. Igyekszünk igazi élményt nyújtani mindenkinek – mondta Teréki Beáta vezetőedző.
A rendezvény mögött a helyi önkormányzat is elkötelezetten áll. A városvezetés fontosnak tartja, hogy a gyerekek már fiatal korban megtapasztalják a sport erejét és közösségformáló hatását. – Szülőként is fontosnak tartom, hogy a gyerekek sportoljanak, hiszen ma már nagyon könnyű beleragadni az online világba, telefont nyomkodni, számítógép előtt ülni. A rendszeres mozgás viszont nemcsak egészségesebbé, hanem kiegyensúlyozottabbá is teszi őket. A nehéz gazdasági helyzet ellenére is kitartunk a sportegyesületek támogatása mellett, mert hiszünk abban, hogy hosszú távon ez a befektetés megtérül a gyerekeink jövőjében – részletezte Horváth Richárd polgármester.
A verseny végén a bírók pontozása alapján hirdettek eredményt, a legjobban teljesítő egyéni versenyzők és csapatok éremmel, valamint serleggel térhettek haza. A hazai csapatok kimagasló eredményeket értek el, tíz arany-, négy ezüst- és három bronzérmet szereztek a különböző korosztályos kategóriákban.
Fotó: Albert Péter

















