A Vasutas Települések Szövetsége még 1994-ben jött létre. Célja, hogy erősítse azon települések egymás közötti, valamint a magyar vasutakkal való együttműködésének kialakítását, melyek nagymértékben köszönhették fejlődésüket az elmúlt 150 évben a vasútnak, s a vasút jelenleg is meghatározó tényezője a település arculatának.
A szövetség Hatvanban alakult meg, elnöküknek pedig a város akkori polgármesterét, Szinyei Andrást választották. Az eltelt évek alatt alaposan kibővült a szövetség, és 2016-ban ismét hatvani polgármestert választottak meg élükre. Azóta Horváth Richárd vezeti a szövetséget. Az idei tisztújításon pedig ismét neki szavaztak bizalmat, így továbbra is ő a Vasutas Települések Szövetségének elnöke. – Nagyon szépen köszönöm a támogatást, megtisztelő a feladat. A munkát pedig folytatjuk – fogalmazott Horváth Richárd.