Január elejétől tartanak az Intézményi Bozsik Futsal Teremkupa minibajnokságai. Ezúttal a Hatvani 5. Számú Általános Iskola tornaterme adott otthont a sporteseménynek, melyre a környék általános iskoláiból is érkeztek játékosok. Most ugyan a hetedik-nyolcadik osztályosok mérkőztek meg egymással a pályán, de a teremkupa több korcsoportban zajlik. A játékszabályok az elmúlt években nem változtak. Továbbra is 4+1 fővel állnak ki a csapatok egymás ellen és bedobás helyett oldalról passz van. Az izgalmas mérkőzéseket bravúros gólok és cselek jellemezték, ám voltak olyan csapatok, akik nem bírtak egymással. Ők hetes rúgásokkal döntötték el a meccs végeredményét. Potvorszki Bence, az ötös iskola tanulója rutinos futballistának számít, összeszokott együttessel indult harcba a győzelemért. – Nagyon jó a védelmünk, és a támadó sorunkban is van néhány kiemelkedő játékos – részletezte az ifjú sportoló.

A torna szervezője, Monori Géza elégedett a csapatok teljesítményével, véleménye szerint szép focit játszanak, amit öröm nézni.

Minden minibajnokság végén győztest hirdetnek, hogy a március elsején, a mindent eldöntő összecsapáson kiderüljön: mely csapat a legjobb az adott korcsoportban.

Fotó: Albert Péter