Megalkotják Hatvan város Településképi Arculati Kézikönyvét, ennek kidolgozásához pedig a hatvaniak segítségét kérik. A Hatvan arculatát hosszútávra meghatározó előírások alátámasztásául szolgáló kézikönyvbe olyan adatokat, információkat, javaslatokat várnak, amik segítik a tervezők munkáját. Ezzel kapcsolatban tartottak lakossági fórumot hétfőn a Városházán, ahol Szabó János főépítész részletesen beszélt a készülő könyvről.

A kiadvány nem egy merev, lezárt egész, hanem nyílt, folyamatos hozzászólást és változtatást lehetővé tevő kezdeményezés. Pont úgy, ahogy a település története sem befejezett, hanem folyamatosan halad előre. Ezért, ha újabb szép ház születik, az bekerülhet, sőt be is kell, hogy kerüljön a könyvbe, hogy ezáltal büszke lehessen rá építtetője, tervezője, kivitelezője és a település egyaránt. A kiadvány nem a szakmának szól, hanem az ott élőknek. Éppen ezért még mindig várnak észrevételeket, fényképeket olyan hatvani épületekről, épületelemekről, amelyeket a helyiek szépnek találnak, függetlenül azok jelenlegi állapotától. Ugyanakkor ezek lehetnek motívumok is, ajtók, ablakok, tetők, kerítések, melyek meghatározzák a város küllemét.  A véleményeket, javaslatokat április negyedikéig várják a foepitesz@hatvan.hu e-mail címre.