Az őszi és a téli útviszonyok fokozott figyelmet követelnek minden közlekedésben résztvevőtől. Emellett a közelgő ünnepekre felkészülés miatt jelentős személy- és gépjárműforgalom növekedésre kell számítani a főközlekedési útvonalakon, autópályákon, autóutakon, valamint a bevásárló- és üzletközpontok, alkalmi kirakodóvásárok helyszínén és azok környékén. A karácsonyi ünnepek alkalmával sokan kelnek útra, hogy meglátogassák szeretteiket, majd a szilveszter miatt többen utaznak el szórakozni, pihenni.

A fentiekre is figyelemmel kérjük, fogadják meg alábbi tanácsainkat, hogy az ünnepekre készülődés alkalmával is biztonságban érezhessék magukat közlekedésük során:

  • Kérünk minden közlekedésben résztvevőt, hogy tanúsítson nagyobb türelmet, toleranciát egymás iránt az ünnepi időszakban!
  • Javasoljuk, aki teheti, próbálja ki a téli tanpályás vezetési gyakorlást – amely nagyon sok új ismeretet nyújthat a járművezetőknek abban – ha a jármű megcsúszik, kifarol vagy kicsúszik az útról.
  • Heves hóesés vagy fagyott hótakaró esetén jó szolgálatot tehet a hólánc, melyet érdemes a hajtott tengelyen lévő kerékre rakni, így kormányozható marad az autó. A hólánc feltételét és levételét érdemes még otthon kipróbálni, hogy a gyakorlatlanság ne okozzon problémát a hidegben.
  • Az erős lehűlésre, a szórványosan előforduló ködfoltokra, az esetlegesen várható intenzív havazásokra a meteorológiai szolgálat jelzései alapján megfelelő előrelátással fel lehet készülni. Elengedhetetlen az akkumulátor, a gumiabroncsok, a világítás és a fékrendszer ellenőrzése. A téli közlekedés kapcsán ezek mellett a gépkocsival történő közlekedés fontos kelléke lehet a jól működő ablaktörlő, a jégkaparó, a jégoldó spray, a megfelelő ablakmosó folyadék vagy a páramentesítő, esetlegesen meleg takaró, védőital.
  • Az ünnepekben is kérjük, hogy megfelelő gondossággal induljanak útra a közlekedők és ne feledjék: aki járművet vezet, az ne fogyasszon alkoholt!

Forrás: Látni és látszani FB oldala

Kezdőkép: archív