Nagy volt a nyüzsgés vasárnap délelőtt az Újhatvani Szent István plébániatemplomban, ugyanis az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola növendékei és szüleik évnyitóra érkeztek. Az intézmény szellemiségéhez illően egy szentmise keretében tartották meg évnyitót. A templom teljesen megtelt az ünnepségre, ami vidám keresztény dalokkal kezdődött. Farkas László atya idén is segítségül hívta Picur, a nagyszerű bábját, akinek közreműködésével játékosan hangolta rá a gyerekeket az új tanévre. A diákok örömmel figyelték, ahogyan Picur az iskolatáska mélyéről egy búvárkodáshoz szükséges békatalpat, egy vaskos könyvet és egy keresztet bányászott elő. – Ezek szimbólumok, melyek jó útravalók lehetnek a gyerekeknek. A békatalp arra utal, hogy a szünidő végeztével nem ér véget a jókedv és a vidámság, az iskolában is sok barát és móka várja a gyerekeket. A könyv a tudást és a tanulás élményét szimbolizálja. A kereszt pedig a hitet és Jézust képviseli. A diákok az évek során megtapasztalhatják, hogy a legjobb barátjuk Jézus Krisztus lehet, akihez bármikor fordulhatnak, akire bármiben számíthatnak – részletezte Farkas László plébános.

Az évnyitó az iskolatáskák megszentelésével folytatódott. A plébános áldást kért arra, hogy akik azt viselik testi – lelki – szellemi erőt kapjanak egész évben.

Ezután Ráczné Sisa Ágnes intézményvezető tanévnyitó beszéde következett. Elmondta, hogy idén két elsős osztály is indul az iskolában, így 36 lelkes kisdiák kezdheti meg tanulmányait holnaptól. – Intézményünkben nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a diákok bizalommal és őszinteséggel viszonyuljanak hozzánk pedagógusokhoz, érezzék a támogatásunkat és beléjük fektetett hitünket. A tanároktól nemcsak tudást és hitet kaphatnak tanulóink, hanem egy ölelésre, egy jó szóra is bármikor számíthatnak – mondta Ráczné Sisa Ágnes, az iskola igazgatója.

A tanévnyitón Horváth Richárd polgármester köszöntőt mondott. – Az elsősöknek és szüleiknek azt kívánom, hogy mielőbb megérezzék: jó döntés volt ezt az intézményt választani, valamint az iskolakezdéshez fűzött összes szép reményük beteljesüljön. A felsősöknek, különösen a hetedik – nyolcadik osztályosoknak pedig kívánok nagyon sikeres évet, tudatos felkészülést a továbbtanuláshoz. Minden diáknak szívből kívánom azt: ne feledjék el sosem,a  tudás és a hit az élet két legfontosabb pillére, melyet ebben az intézményben méltóképp meg is kapnak – közölte a polgármester.

Az önkormányzat idén is ajándékkal lepte meg az elsősöket, mindenki kapott egy-egy csomagot.

A tanévnyitón a Hatvani Csicsergő Óvoda és a Hatvani Varázskapu Óvoda növendékei versekkel köszöntötték a diákokat.

Fotó: Bajzáth Gergő