Ahogy az emberek, úgy a kutyák is könnyen fázhatnak a hideg napokon, ez pedig főként a fajtájuktól függ. Még tart a tél, bár az időjárás változékony, azonban még erősen hidegek, fagyosak az éjszakák. Ebben az időben is fontos odafigyelni a házikedvencekre, annak érdekében, hogy biztonságban legyenek a fagyos időben ügyelni kell arra, hogy szélvédett területen helyezzék el a gazdák az ebek fekhelyét – erről már Rudas Aranka, a Kutyaszív Állatmentő Közhasznú Alapítvány elnöke beszélt. – A szabadban tartott kutyáknál, a legnagyobb veszély a megfázás, ezért nagyon fontos, hogy gondoskodjunk arról, hogy a fagyban, éjszakánként meleg helyre tudjanak húzódni. Fokozottabban kell figyelni az élelmezésükre is, télen ajánlott nagyobb adag ételt adni az ebeknek, figyeljünk oda arra is, hogy jó minőségű konzervet, vagy száraztápot vásároljunk – részletezte.

Hozzátette, hogy a hideg időben sem szabad megfeledkezni arról, hogy rendszeresen cserélve és frissítve legyen az állatok itatótáljában lévő víz, valamint ügyelni kell arra is, hogy éjszaka még befagyhat, így fontos hogy reggelente ellenőrizzék az edényeket. Fontos megjegyezni, hogy a hideg idő hatására nem csökken le kedvenceink mozgásigénye, így mindennap célszerű időt fordítani a velük való sétára, játékra.

Kezdőkép: archív