A Nagy Endre Rendezvényteremben tartotta meg 28. jótékonysági bálját a Kossuth iskola. Az intézmény javára már 1994 óta szerveznek ilyen rendezvényeket, ahol mindig a gyermekek fejlődését, támogatását tartják szem előtt. Idei céljuk az volt, hogy annyi pénzt gyűjtsenek össze, amiből egy osztályterem bútorzatát meg tudják vásárolni. – Már a bált megelőzően is sok felajánlás érkezett, és most is sokan vagyunk itt, így bízunk benne, hogy megvalósul a kitűzött célünk. A bálok mindig nagyon hangulatosak, erős közösségünk van, akik figyelnek egymásra. A fejlesztéseink pedig a gyermekek kényelmét és jólétét szolgálják – mondta el Polonkai Zoltánné, a Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatója.
A bál tematikája a farsang volt, így ebben a hangulatban díszítették fel a termet is. A pedagógusok pedig álarcokkal készültek, ezeket is meg lehetett vásárolni a helyszínen, cserébe tombolát kaphattak. A nyereményjáték során pedig számtalan értékes ajándék volt, sőt, licitet is szerveztek: a Ferencváros vízilabda játékosai által dedikált sapkát vásárolhatták meg azok, akik támogatni szerették volna az iskolát. A programon a hagyományos farsangi hangulathoz illeszkedő lakodalmas műsort mutattak be a hatodikos diákok, valamint több volt és jelenlegi kossuthos diák is fellépett a színpadon.
fotó: Rozgonyi Dezső



























