Hatvani, térségi és távolabbról érkező nyugdíjasokkal telt meg a Nagy Endre Rendezvényterem szombat délelőtt. A Liszt Ferenc Vasutas Nyugdíjas Klub már majdnem két évtizede minden ősszel megtartja hagyományos humor- és táncfesztiválját. Horváth Richárd köszöntötte őket, aki elmondta: örül, hogy ilyen sokan látogattak el a városba. Ugyanakkor a nagyszülők kiemelt szerepéről is beszélt.

Idén a megszokott klubokon túl, újak is érkeztek a rendezvényre. A hatvani szervezők célja, hogy jó és tartalmas kapcsolatot ápoljunk más települések lakóival is. Szabó Istvánné, a Liszt Ferenc Vasutas Nyugdíjas Klub vezetője hangsúlyozta: ez az első ilyen rendezvény, amit az új vezetés szervezett.

A humor- és táncfesztiválra minden alkalommal készülnek a tagok, hogy ismét új produkciókkal mutassák meg tehetségüket. A legtöbben tánccal és énekkel jönnek, de vannak akik kabaréjeleneteket vagy vicces monológokat, verseket adnak elő, de olyan csoport is fellépett, akik egy menyegzőt mutattak be.

Fotó: Albert Péter