Gyöngyösről, Mátrafüredről és Hortról is érkeztek csoportok a XIX. Idősek Regionális Hagyományőrző Fesztiváljára, hogy megmutathassák magukat, népviseletüket és a kulturális egyesületük sokszínű tevékenységét. A Nagy Endre Rendezvényterem megtelt érdeklődőkkel, az idősek mellett sok fiatal képviseltette magát az eseményen. A program célja az, hogy hidat képezzen a generációk között, akik kölcsönösen segítik egymást a hétköznapokban. Az óvodások és iskolások pedig a néphagyományokat felelevenítve adtak műsort. – Tizenkilenc évvel ezelőtt döntöttünk úgy, hogy elindítjuk ezt a fesztivált. A Grassalkovich Művelődési Házzal közösen az a célunk, hogy ápoljuk a hagyományainkat és tovább adjuk a fiatalabbaknak azok szeretetét – fejtette ki Sánta Gyula, a Naplemente Nyugdíjas Klub vezetője.
Urbán Jánosné Hortról érkezett, a Pántlika Néptánccsoport és a Horti Népdalkör vezetője is egyben. Elmondta, minden évben részt vesznek a kistérségi fesztiválon, és mindig nagyon jól érzik magukat. – Minden alkalommal jó itt a hangulat, és a legfontosabb, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a fiatalabb és az idősebb korosztály kapcsolatának ápolására – mondta.
Horváth Richárd polgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy a fiatalabb generációnak kötelessége gondoskodnia és vigyáznia az idősebbekre, hiszen ők teremtették meg számukra az alapokat. – Az idősek gondoskodásának a kulcsa a szeretet. Ők a világ felé, ismeretlenek, és családtagjaik irányába is szeretettel fordulnak, ezt kell nekünk is visszasugároznunk feléjük – hangsúlyozta.
A hagyományokat megőrizve, a bor és a kultúra nemes kapcsolatát ápolva idézték fel a szüret hangulatát a fesztiválon. A szüreti felvonulás keretében pedig a kastély épületét is megkerülték egy hintóval.