Már fél évtizede annak, hogy az önkormányzat segíti a felsőoktatásban résztvevő hatvani származású diákokat. Idén három pályázó nyerte el az ösztöndíjat. Az első diplomájukat szerző fiatalokat a hatvani önkormányzat havonta 25 ezer forinttal támogatja a képzésük ideje alatt. Az ösztöndíj feltételei idén sem változtak, miszerint a hallgatóknak az iskola elvégzését követő 10 éven belül Hatvanban kell munkaviszonyt létesítenie. Horváth Richárd polgármester elmondta, bízik benne, hogy ezzel a hozzájárulással a diákok könnyebben elérik a kitűzött céljaikat. – A felsőoktatási ösztöndíjat azért alapítottuk, hogy a határozott ambíciókkal rendelkező, jól teljesítő hatvani tanulókat és családjaikat segítsük az oktatás finanszírozásában – fogalmazott, majd hozzátette: a továbbtanulás komoly anyagi kihívást jelent manapság.

Lukács Szabolcs Sándor nagy lehetőségnek tartja ezt az ösztöndíjat, mellyel távlatokban mutató céljai vannak. – Történelem-német tanár szakos hallgatóként, főként kiegészítő tankönyvek beszerzésére szeretném fordítani a város támogatását – jelentette ki, mellyel a leendő diákjaimat fel tudom készíteni az érettségire és a nyelvvizsgára – folytatta. Kovács Roland a Károli Gáspár Református Egyetem jogász szakos hallgatója ügyvéd szeretne lenni. Azért választotta ezt a pályát, mert a családi hagyományokat szeretné továbbvinni. Fontosnak tartja, hogy olyan munkája legyen, amellyel segít az embereken. Elmondta, a havi szinten kapott összeget oktatására és kikapcsolódásra fogja fordítani.

A harmadik pályázatot nyert hallgató Bakos Dániel mérnökinformatika szakos tanuló, iskolai kötelezettségei miatt, másik időpontban veheti át a jutalmáról szóló hivatalos okmányokat. Az ünnepélyt kötetlen beszélgetés zárta, ahol az iskolai évek szépségeiről és nehézségeiről meséltek a jelenlévők.

 

Fotók: Albert Péter