A 2012-ben létrehozott ösztöndíjprogramra idén is sokan pályáztak. Az első diplomájukat szerző fiatalokat a hatvani önkormányzat havonta 25 ezer forinttal támogatja a képzésük ideje alatt. Az ösztöndíj feltételei idén sem változtak, miszerint a hallgatónak az iskola elvégzését követő 10 éven belül Hatvanban kell munkaviszonyt létesítenie.

Ebben az évben is 8 diák tanulmányait segíti a város. Horváth Richárd polgármester elmondta, bízik benne, hogy ezzel a hozzájárulással könnyebben elérik a kitűzött céljaikat.­ -A felsőoktatási ösztöndíjat azért alapítottuk, hogy a határozott ambíciókkal rendelkező és jól teljesítő hatvani tanulók jobb körülmények között váljanak kiváló szakemberekké és értékes szereplőkké a munkaerőpiacon-fogalmazott.

Barzó Eszter az utazását és tankönyveit finanszírozza az ösztöndíjból. Eszter gyógypedagógiát tanul és jelenleg a brisz alapítványnál gyakornokoskodik.. ­ A jövőben szeretnék Hatvanban dolgozni, és itt segíteni a fogyatékkal élő gyerekek mindennapjait.­árulta el.

Az ünnepséget kötetlen beszélgetés zárta, ahol az egyetem szépségeiről, és nehézségeiről meséltek a hallgatók.