Lázár Ervin 80. születésnapja alkalmából rendezték meg idén a kétnapos mesemondó versenyt az Ady Endre Könyvtárban. A kisdiákok fekete-fehér ünneplőbe öltözve várták, hogy megmutathassák mesemondó tudásukat a nézőknek.
– Ebben az évben is nagy volt az érdeklődés az esemény iránt. Első nap az 1-2. osztályosokat, második nap pedig a 3-4. osztályos tanulókat hallgatta meg a zsűri. Mindkét korosztályban 15-15 versenyző indult. A város minden általános iskolája képviseltette magát, és a boldogi Berecz Antal Általános Iskolából is érkeztek gyerekek – mondta Sinkovics Erika, az Ady Endre Könyvtár igazgatója.
Hozzátette: az a tapasztalata, hogy a fiatalok nagyon szeretik a mesék varázslatos világát, és bár nem volt kritérium, mégis nagyon sokan döntöttek Lázár Ervin művei mellett.
Így tett az 5. Számú Általános Iskola tanulója, Ambruzs Nadin is, aki a Szervbusz Mufurc című mesével készült. A lány azt is elárulta, édesanya és tanító nénije segítette őt a felkészülésben.
A legnépszerűbb elbeszélés a soványító palacsinta vicces története volt. Több versenyző is ezzel a művel állt a zsűri elé.
Eredmények:
Az 1-2. osztályosok kategóriájának díjazottjai:
1. helyezett: Szabó Janka (Kossuth L. Ált. Iskola)
2. helyezett: Verebélyi Boglárka (Kodály Z. Ált. Iskola)
2. helyezett: Sós Borbála Mária (Kodály Z. Ált. Iskola)
2. helyezett: Ferenczy Szabó Boglárka (5. Sz. Ált. Iskola)
2. helyezett: Kurják Magor (Berecz Antal. Ált. Iskola, Boldog)
3. helyezett: Balog Barna (Kossuth L. Ált. Iskola)
3. helyezett: Nagy Nóra (Kossuth L. Ált. Iskola)
3. helyezett: Lipusz Imre András (Kodály Z. Ált. Iskola)
A 3-4. osztályosok kategóriájának díjazottjai:
Kezdőkép: google.hu