Izgalmas és ismeretterjesztő előadásokkal várták a látogatókat a Hatvany Lajos Múzeumban. A kísérleti régészeti workshop keretében kora újkori viseletrekonstrukciókkal is ismerkedhettek az érdeklődők, így szövésmintákat és különböző textúrájú anyagokat láthattak. Továbbá nyilakat, íjakat, pattintott kőeszközöket, illetve játékokat is bemutattak. – Próbáltunk olyan kollégákat elhívni az eseményre, akik a régészet határvonalával foglalkoznakA tervezett programok mellett számos látnivalót is kiállítottak az előadók. Középpontba kerültek a bronzkori eszközmásolatok is – emelte ki Gál Andrea, régész.

Bálint Csaba, a kora középkori időszakot ismertette, így egyenes kardot, egy páncélt és viking pajzsot, is szemléltetett. – Több közvetett történeti és régészeti forrás is bizonyítja, hogy itt Magyarországon a kora középkorban, Skandináviából származó viking zsoldosok tevékenykedtek. Az írott feljegyzések és leletek alapján rekonstruált tárgyakat is bemutatok, így lándzsát és egy egykezes kétélű fegyvert is láthatnak az érdeklődők – részletezte Bálint Csaba régész.

A Hatvany Lajos Múzeum tervezett előadásai keretében különböző korú régészeti tárgyakat láthattak az érdeklődők, melyeket meg is lehetett tapintani, illetve alaposan megvizsgálni.

Fotó: Albert Péter